Véleményed

5. fejezet: Az első pihenő

A visszaút eseménytelenül zajlott. A központi terembe már sokan visszatértek. Marcus atya és Olaf azonnal Siegfriedhez mentek jelentést tenni. Mi lepakoltunk és vártuk a további utasításokat. Előkotortam a batyumból némi élelmet és nekiláttam az elfogyasztásának. Többen hozzám hasonlóan cselekedtek. Egy hétre elegendő elemózsiát hoztam magammal. Szűkösen, de ki fog tartani. Már rég megtanultam hogyan koplaljak úgy, hogy erőmből ne sokat veszítsek. Azt, hogy meddig űzzük a Gonoszt és a csatlósait, még elképzelni sem tudtam.

Saliyana a társaihoz csatlakozott. Figyeltem a mozgását és erőt kellett magamon vennem, hogy elfordítsam a tekintettem. Örültem, hogy nincs a közelemben. Nem szabad vele foglakoznom! Itt és most nem!

Bár a csapatok egymástól elkülönülve pihentek, ahhoz azért elég közel voltunk egymáshoz, hogy megtudjuk kivel mi történt. Minden csapat találkozott goblinokkal és könnyedén végeztek velük. Más ellenséget nem találtak. Meglepődve hallgatták a mi élményünket. Csak mi vesztettünk el embert. Ezentúl jobban kell figyelnünk. Létszámfölényünk óvatlanná tett bennünket.

Hamarosan az utolsó csapatok is visszatértek. A vezetők mind egybegyűltek és tanácskoztak. A harcosok fegyverzetüket rakták rendbe. Mosolyogva gyönyörködtem ebben a látványban. Ezt csak egy igazi harcos értheti meg. A földműveseknek a szárba szökkent termés, az erdésznek az erdő, míg a halásznak a tó nyújt gyönyörteli látványt. Még nem láttak fenevadakat, melyek ezekben rejtőzve ragadják el áldozatukat. Szerencsétlenek! Olyan sok helyen küzdöttem már, hogy az én egyetlen barátom a hideg penge. Ez az egy, ami még soha nem hagyott cserben. Így hát, amikor látom, hogy mindenki a fegyverét tisztogatja, nekem felér egy misével.

-          Uraim – a lovag szólt a harcosokhoz – kitakarítottuk a szintet és megtaláltuk a lejáratot, de mielőtt tovább indulnánk, mindenki pihenjen. Öt óra alvást engedélyezek! Az egyes csapat emberei őrködnek ez idő alatt!

Mindenki elhelyezkedett az alváshoz. Jómagam még figyeltem a társaimat. Olyan emberek, akik gonosztevőknek tűnhetnek mások szemében, mégis rengetegen köszönhetik nekik az életüket, anélkül, hogy sejtenék. Zorgan, a mágus testőrei gyűrűjében a földön ült. Lábait maga alá húzta és lecsukott szemmel motyogott magában.

Még láttam, hogy Ábrahám atya serényen rajzolja a térképet, miközben a körülötte álló vezérek magyaráznak és mutogatnak, hogy minden pontos legyen. Olaf csak némán bólogatott, helyette Marcus atya adott információkat az általunk felderített területről. Aztán elaludtam.

Hamarabb ébredtem, mint a társaim. Felültem és a hátam egy oszlopnak vetettem. A terem túlsó végén megláttam a négy fáklyás őrt a kőlépcsőnél, mely a mélybe vezetett. Az alvókat is őrizték. Így nem érhet minket váratlan támadás. Már senki sem maradt, aki ránk ronthatna, de azért megnyugtató, hogy a piperkőc vezérünk a meglepetéseket is megelőzi. Figyeltem, ahogy lassan mindenki ébredezik. Olaf horkantott egy hatalmasat, amitől szinte mindenki felriadt. Aztán észrevettem Siegriedet, amint magához tér.  Minden sajgott, hisz teljes páncélzatban aludt. Még mindig úgy érzem, hogy gyakorlatlan a hadviselésben. Ezután a varázslót kutattam a tekintetemmel. Ugyan abban a pózban ült, mint amikor elaludtam. Lehet, hogy nem is aludt, vagy ez is valamilyen szertartás része, amely pihentetőleg hat rá?

-          Ébresztő harcosok – kiáltotta a Lovag – itt az idő!

Mindeni felkelt, kivéve Olafot. Marcus odament hozzá és megrázta a vállát. Nem történt semmi.

-          Vigyázzon atyám – lépett oda a barbár – majd én felébresztem.

Khalidor könnyedén oldalba rúgta az alvó vikinget, mire az pislogva nézett fel. Értetlen tekintetét látva, többekből is nevetés tört ki. Lassan feltápászkodott, majd elkezdte rendbe szedni a felszerelését. Mikor lehajolt elszellentette magát.

-          Ez a tiétek – mondta, anélkül, hogy bárkire is ránézett volna.

Már a hang hallatán is kétméteres távolságba léptünk tőle, de a szag további hátrálásra kényszerített minket.

-          Hamarabb végeztünk volna a Védelmezők termében – jegyezte meg Khalidor – ha ezt ott engeded el!

Most már mindenkiből szakadt a nevetés. Még Olaf is combját csapkodta röhögés közben. Nekem még a könny is kicsordult a szememből.

-          Kuss legyen – kiabált Siegfried, aki nem értette a jó kedvünket – most menetelünk a halál torkába!

-          …de legalább jó széllel – jegyezte meg valaki, mire mindenki a hasát fogta a röhögéstől. A lovag értetlenül tekintett ránk, majd egy kézlegyintéssel ott hagyott minket. A csapatok alakzatokba álltak és egymást követve indultunk le a lépcsősoron. Érzékeink kiélesedtek, a várható veszélyekre készülve, de a vigyor még percekig feszült az arcunkon.