Véleményed

20. Fejezet: Megmérgezve

„ Mozdulni sem bírtam. Próbáltam megszólalni, de egy hang nem jött ki a torkomon. Saliyana mellettem térdelt és sírt. Nagyon sírt. Forró könnyei az arcomra hullottak és égették a bőrömet. Ekkor egy sötét árny emelkedett fel a lány mögött. Hosszú karmos ujjaival félresöpörte a lány haját. Éles metszőfogait pedig a nyakába mélyesztette. Nem láttam az arcát. Csak a szemeit, melyek sárgán világítottak és mindvégig engem figyeltek. ”

Saliyana térdelt mellettem. Marcus gondterhelten tekinget körbe.

-          Én tehetek róla atyám! Miattam nem figyeltünk!

-          Ne okold magad lányom!

„ A tolvaj mellettem guggolt. Kivont fegyverrel, harcra készen várt. Muya szólni akart, de leintette. Ekkor meghallottam a nyílvesszők gyilkos dalát. A testvérpár holtan rogyott össze. ”

Zargo egy ronggyal fogta a nyílvesszőt és vizsgálgatta. Olaf szomorúan tekintett rám.

-          Mérgezett vesszők! Az átkozottak! Talán még időben kiszedtük!

-          Nincs se vizünk, se élelmünk! Ráadásul túl sok vért vesztett! Nem fogja túlélni!

„ A parancsnok mosolyogva forgatta a kardját. Valamit mondott is, de nem értettem. Nem hozzám szólt. Valaki máshoz. Egy sötét árnyékhoz, mely magasan fölötte tornyosult. Aztán nekilendült. Fényes páncélja visszatükrözte a lávafolyam fényét. Vérvörösre festve Siegfriedet. Aztán egy hatalmas kar eltalálta. Mellvértje behorpadt, ő maga pedig egyenest a lávafolyamba zuhant. Lángok marták, ő pedig menekülni próbált. Pillanatok alatt széné égett. „

Siegfried magából kikelve ordított.

-          Mágusok! Papok! Senki nem tud semmit sem tenni érte?

-          Gyógyítókat kellett volna hozni – jegyezte meg Norgen.

A parancsnok gondterhelten ült egy kövön.

-          Itt kell hagynunk! Meg fog halni! Nem várhatunk! Tovább kell mennünk!

-          Majd én viszem – válaszolta Khalidor – nem hagyom itt!

-          Felváltva visszük – lépett mellé Olaf.

„ Marcus imákat mormolt. Az út megnyílt előtte. A szörnyek félre álltak az útjából. Rettegtek a szavaitól. Aztán a semmiből egy tűzgolyó találta el a mellkasát. Aztán még egy. Elfogyott az ima. Ekkor már nem maradt, ami megállíthatta a gonosz sereget. „

Egy sötét barlang folyosón vittek, valamire felfektetve.

- Óh! Uram! Könyörgök, mentsd meg az életét – sírt Saliyana.

- Tarts ki Konrád – súgta Zargo – ne ad fel!

„ A földön feküdtem. Akár mennyire is erőltettem a szemem, a látásom nem akart kitisztulni. Csak annyit láttam, hogy rengetegen jönnek. Ekkor egy angyal lépett mellém. Alakja szemkápráztatóan ragyogott. Lángoló pallossal harcolt a sötétség ellen. Mikor elfogytak a támadók, rám nézett.

-Tarts ki Konrád! Győzd le a mérget! Addig mi vigyázzunk rád – Khalidor hangján szólt hozzám. „

Csatazaj tombolt körülöttem. A földön feküdtem. Felettem a barbár harcolt.

-          Khalidor! A hátad mögött – kiáltotta Marcus.

Egy ork test zuhant mellém. Khalidor széles pallosáról vér csöpögött.

-          Ni csak! Hisz ez él – egy ork bűzös lehelete csapott arcul – friss hús!

Erőtlenül feküdtem. Mozdulni sem bírtam. Az ork egy tőrt nyomott a nyakamnak, majd egy elf nyíl hegye bújt ki a homlokán.

-          El onnan rohadékok – Kiáltotta Saliyana dühösen.

„ Norgen tűzgolyót lőtt ki a karjaiból. Rögtön védekeznie kellett. Tekintette félelmet tükrözött. Aztán villámokat varázsolt. Minden hasztalan. A következő pillanatban kővé változott. Egy mágus lépett hozzá. Fekete ruháján aranyszínben égtek a varázsszavak. Egyetlen ütést mért a botjával Norgenre, mire ő porrá omlott. „

-          Hány embert vesztettünk – kérdezte Siegfried.

-          Ötöt – felelte valaki.

-          Igyál Konrád – Saliyana egy tömlőből vízzel itatott.

-          Mindenki töltse fel a tömlőit a forrásból – adta ki az utasítást Siegfried.

-          Hála az égnek. Megmenekültünk – mondta Marcus – Remélem még időben…

Mindenki engem figyelt.