Véleményed

21. Fejezet: Gombák

- Vizet – nyögtem ki. Saliyana azonnal megitatott. A látásom lassan kitisztult, de rettentően gyengének éreztem magam.

- Mi történt – kérdeztem.

- Nagyon sok minden – válaszolta.

- Mióta…

- Egy hete, hogy eltaláltak. Már azt hittük, hogy meghalsz. Tovább kellett mennünk. Egy ork csapatba botlottunk. Ők sem számítottak ránk. Néhány harcost elvesztettünk, de végül győztünk. Aztán találtunk egy barlang csarnokot, ahol gombák nőnek. Egy patak folyik keresztül rajta. Norgen ismeri a gombákat, így tudtuk, melyiket ehetjük meg. Muya türelmetlenkedett, aminek az lett a vége, hogy rossz gombát evett.

Oldalra néztem, ahol a tolvaj testvérek pihentek. Muya nézett a semmibe és idiótán vigyorgott.

-          Mi van vele –kérdeztem.

-          Ne aggódj, nem fog belehalni. Néhány óráig fog így kinézni, aztán rosszul lesz, és végül magához tér. Inkább próbálj meg aludni. Egy ideig még itt maradunk. Sok a sebesültünk és mindenkinek kell a pihenés.

-          Köszönöm –a szemébe néztem és igyekeztem mosolyogni.

-          Ne köszönd! Az én hibámból történt. Ha én nem vonom el a figyelmünket az őrködésről, akkor ez nem történik meg!

-          Ne okold magad! Köszönöm, azt is, hogy ápoltál.

-          Konrád, te fontos vagy! Nem csak nekem, hanem mindenkinek! A harcosok felváltva vittek. A fáradtságtól szinte összeestek, de téged, akkor sem hagytak hátra. Pedig Siegfried ezt parancsolta!

-          Tudom…

-          Honnan?

-          Néha magamhoz tértem egy-egy pillanatra és akkor hallottam.

-          Értem. Most pihenj még. Gyűjts erőt. Szükségünk van rád!

Nevetésre ébredtem. Már jobban éreztem magam, de a nyílvessző ütötte sebek rettentően fájtak. Tagjaim alig bírtam mozdítani, de a fejem már kitisztult.

-          … aztán Muya leöntötte borral. Lángra kapott az egész! Mi pedig futottunk, ahogy bírtunk!

Zargo mesélt egy régi történetet a többieknek, amin jókat nevettek. Én közben feltámaszkodtam. Saliyana és Marcus, akik a legközelebb ültek hozzám, csak most vették észre, hogy magamhoz tértem.

-          Ne erőltesd magad – szólt rám a lány.

-          Egyél Konrád – nyújtott felém Marcus egy cipó nagyságú gombát.

Még az evés is fájt. Ám az íze kárpótolt minden szenvedést. Az illata egy régi emlékképet idézet fel bennem. Mikor még az erdőben laktam Fatiméval. Egy fiatalkori szerelem, amely tragikus véget ért. Ő szerette az erdő gyümölcseit és növényeit. Leginkább a gombákat. Fájdalom nyílalt a mellkasomba, de ezt nem fegyver okozta. Elhessegettem magamtól a régi emléket. A jelenben kell élni! Ide kell koncentrálni! A múlt csak egy könyv, amelyből tanulunk!

-          Muya, jól van – kérdeztem az atyát.

-          Óh – nevette el magát – már túl van a nehezén!

-          Hol van Olaf – kérdeztem – nem látom!

-          A pataknál – mutatott a víz irányába.

-          Mit csinál ott?

-          Nem tudom. Olaf – kiáltott oda neki Marcus – mit csinálsz?

A viking felénk fordult és láttuk rajta, hogy nagyon elégedetlen.

- Halászom – válaszolta – de ebben a vízben nincs se hal, se rák!

- Gyere! Egyél gombát –kiáltott neki Khalidor – van bőven.

Olaf keserűen vigyorgott.

-          Amikor eljöttem a szülőföldemről, csak annak örültem, hogy nem kell több gombát ennem. Anyám mindenbe gombát rakott. A levesbe, a pörköltbe. Nálunk gomba volt reggel, délben és este. Utálom a gombát!

A társaim hasukat fogva nevettek a viking szavain.

- Legyetek halkabban – fordult vissza a vízhez – biztos ti riasztjátok el a halakat, ezzel a lármával.

- Ott úszik valami – kiáltotta boldogan – ide egy lándzsát!

Hatalmas vízmennyiség csapott ki. A viking pedig eltűnt. Zargo kivont fegyverekkel futott a patakhoz. Értetlenül rázta fejét.

-          Eltűnt – mondta – nem értem. Egy ilyen sekély vízben, hova tűnhetett!

Siegfried futott oda hozzánk.

-          El a víztől! Valami elragadott egy embert!

-          Olaf is most veszett oda – felelte Marcus.

-          Mindenki pakoljon! Tovább megyünk!