Véleményed

22. Fejezet: Csápok

Akármennyire is tiltakoztam, a hordágyon kellett maradnom. Társaim nem engedték, hogy felkeljek. Be kell vallanom, egyetértettem velük. Még nem bírtam volna a menetet. A gyengeségem dühített. Hárman vittek. Elöl Zargo, Muya és két másik harcos váltották egymást. A fejemnél pedig, Khalidor tartott. Őt senki nem váltotta. Fáradhatatlanak tűnt. Mikor ránéztem, csak visszamosolygott. Elöl már kétszer váltották egymást, de az északi nem fáradt. Csodáltam az erejét. Mikor harcra került a sor, akkor nem árnyékolta félelem a tekintetét. Amikor pedig nem harcoltunk, akkor mosolygott. Örömmel töltött el, hogy a barátomnak mondhattam. A közelsége megnyugtatott.

Azt vettem észre, hogy elaludtam. Saliyana mellettem haladt, és amikor észrevette, hogy felébredtem, nyomban megitatott a gyógy főzetével. Valószínűleg ettől aludtam el. Viszont minden ébredéssel egyre erősebbnek éreztem magam. Nem tudom mennyi ideje meneteltünk. A barlang folyosók nem változtak. Utunk a patak mellett vitt minket. A fáklyák fénye halvány táncot járt a víz felszínén. Minden nyugodt és békés. Újra elaludtam.

Sikolyra ébredtem. Már a földön feküdtem. A csapat a folyó mellett pihent. Amely most közel sem volt olyan nyugodt, mint korábban. A hullámok a sziklafalakat csapdosták. Egy harcos kapálódzott a vízfal tetején. Egy hatalmas csáp tartotta fogva, majd lerántotta a mélybe. Társaim tehetetlenül álltak, fegyverüket harcra készen vonták elő. Próbáltam feltápászkodni, de Khalidor a vállamra tette a kezét.

-          Maradj – mondta anélkül, hogy rám tekintett volna.

Nem vitatkoztam vele. Ez most nem a viták ideje. Félig fekvő, félig ülő helyzetben támaszkodtam a sziklafalnak. Kivontam a kardom és vártam. A víz háborgott, mint egy hegyi zúgó. Aztán egy csáp csapott ki. Egy újabb társamat ragadta el. A szerencsétlen csapkodott a fegyverével, de egyszer csak feladta a küzdelmet. A csáp halálos szorításában eltörött a gerince.

Egy tűzgolyó csapott a hullámok közé, hogy ott gőzzé alakuljon. Aztán megláttuk a szörnyet. Hatalmas feje kiemelkedett a hullámokból. Pofáját kitátotta és halott társunkat egy falatban nyelte le. Újabb tűzgolyó érkezett, de ezúttal a szörny szájába. Csápok kavargása és csapkodása jelezte a találat hatékonyságát. Ezúttal a szörny három karja csapott le ránk. Három társunkat ragadva el. Gerincük hangos reccsenéssel tört el. A szörny újra felemelkedett a mélyből. Társainkat egyszerre kebelezve be. A tűzgolyó ezúttal is megérkezett, és talált. A víz beterített mindenkit. A csápok ostorként csapdosták a sereget és a sziklákat. Újabb három társunkat lett az áldozat. Dühödten hallottuk a reccsenéseket.

Zorgan fújtatott. A három varázslás minden erejét kivette. Két testőre tartotta. Nélkülük a földön feküdt volna, amíg újra összeszedi magát. Norgen alig pár lépés távolságra állt tőle. Összefont kézzel, elégedetlen ábrázattal figyelte a másik mágus tevékenységét.

-          Félre az utamból – kiáltotta – ha ez így folytatódik, mind itt veszünk!

Aztán behunyta a szemét és mormolni kezdett. Először halkan, majd egyre hangosabban. Szavait nem értettem, de recsegtek, mint a száraz ágak. Aztán az utolsó szót szinte ordította. Kezével a háborgó hullámokra mutatott. Nem akartunk hinni a szemünknek. A patak befagyott! A hullámok és benne a szörny, mind megfagyott!

-          Most – ordította Norgen – vágjátok a szörnyet! Pár perc múlva elmúlik a varázslat! Addig végezzetek vele!

Több sem kellett a harcosoknak. Rohantak, hogy végezzenek a szörnnyel! Többen elestek a jégen, de nyomban talpra ugrottak és kezdetét vette a mészárlás. A csápok vért spriccelve hullottak. Néhányan a szörny fejét vették célba. A hátamba nyílalt a szörny sikolyának hangja. Ez a fájdalom némi elégtételt nyújtott elvesztett társaink haláláért.