Matthew Tate

- Hogy mit csináltál? - kérdezte Wyatt kikelve magából - Ugye nem azt akarod mondani, hogy abban a medálban egy warlock volt, akit most a nyakunkra szabadítottál!? Chris, te nem tudsz nyugton maradni? Csak egy kicsit kéne!
Chris csak állt, lehajtott fejjel bátyja előtt. Nem védekezett, tudta, hogy megint elkövetett egy óriási baklövést. A múltban vannak, és ilyenkor minden kis apró mozdulat, tett történelme írhat. Nagyon óvatosnak kell lenniük és Chris ezt szegte meg.
- És most mi legyen? - kérdezte kicsit félve és bűnbánóan Chris.
- Nem tudom. Ki kéne derítenünk milyen warlock-kal van dolgunk. Elintézni már egyszerű lesz, hisz ilyen alacsony szinten van. Meg persze vissza kéne fordítanunk a bűbájt és hazajutnunk. - sorolta az ujján számolva a teendőket. - Nem nagy dolog - tette még hozzá elég hetykén, ezzel is idegesítve öccsét.
Reggel volt már. A nap sugarai lomhán kúsztak be a pajtába. Mindketten fáradtak voltak. Nem sokat aludtak éjszaka, ki ezért, ki azért.
A ház felől Melinda alakja kezdett kibontakozni. Szokásos hosszú, durva anyagból készült ruhája volt rajta. A reggeli fényben úgy tűnt, mintha egy szent közeledne feléjük.
- Jó reggelt! - köszönt vidáman - Látom már ébren agytok. A reggeli a házban lesz. Aztán ha nem veszitek zokon, a segítségeteket kérném a ház körüli munkákban. Csak néhány egyszerű dolgot kellene elvégeznetek...
- Persze! Szívesen segítünk. - Még hogy egyszerű munka - méltatlankodott magában Chris, miközben épp a tyúkólon végezte el az utolsó simításokat. Már jócskán elmúlt dél, de a nap még mindig magasan az égen járt. A hőség szinte elviselhetetlen volt. Azt is csak nagy ritkán enyhítette szellő.
Wyatt éppen gyújtóst hasogatott. Előtte Melinda elküldte a faluba egy kis fűszerért, de figyelmeztette, hogy siessen. Ez idő alatt Chris a csűrt és a disznóólat is kitakarította, meg fát gyűjtőt az erdőben. Majd megszakadt a sok munkában.
- Világos! Az ősünk egy rabszolgahajcsár! - zsörtölődött tovább, mikor éppen kisöpörte a tollakat. Megállt a bejáratnál rátámaszkodott a a seprűre és elégedetten szemlélte művét. Odanézett Wyatt-hez, aki éppen a sós verítéket törölte le homlokáról. A falnak támasztotta a seprűt és elindulta a kunyhó felé néhány korty víz reményében. Végig sétált az udvaron, el a dolgozó Wyatt mellett. Már a kilincsen volt a keze, , amikor egy energia gömb suhant el a feje mellett. Chris azonnal megfordult, Wyatt pedig a segítségére sietett. Öt démon állta körbe őket teljes harci készültségben.
- Chris! Ezt gyorsan el kell intéznünk! Ha Melinda meglát... - ám nem tudta végig mondani, mert az egyik démon egy újabb energiagömböt küldött feléjük. Wyatt felvonta pajzsát, így a gömb megsemmisült, mielőtt az elérte volna a két fiút.
- Enyém a jobboldaliak, tiéd pedig a baloldaliak! - adta ki az utasításokat Chris, és azonnal elindult, hogy levezesse a felgyülemlett indulatokat és feszültséget.
Nekirohant az első démonnak, aki az útjába ütközött és szabad kézzel behúzott neki egyet, mire az vagy két métert repült hátra. Wyatt csak nézte őt, dermedten és szemében mintha egy pillanatra parányi félelem csillant volna meg. Még sosem látta öccsét így kiborulva, leszámítva az a bizonyos nap utáni időszakot. Puszta kézzel nekirohanni a démonoknak egyenlő a halálos ítéleteddel. De mégis, Chris sorra üti ki a démonokat. Hirtelen Wyatt azon kapta magát, hogy leeresztette a pajzsát, ezzel kitéve magát a démonok támadásainak. Ezt ki is használták, és egymás után három gömböt lőttek ki rá. Wyatt kilőtt ezekre három tűzgolyót és ezzel kioltották egymást. Megpróbálta felrobbantani őket, de nem sikerült, csupán hátratántorodtak egy picit. Újabb gömböket küldtek rá, mire ő visszaküldte azokat a feladóknak.
A csata hevében egyre jobban az erdő felé sodródtak, de nem mentek túl messze a háztól sem. A hatalmas fák toronyként magasodtak föléjük, és mint égi bírák kísérték figyelemmel a csata menetét. Wyatt küldött pár tűzlabdát ellenfeleikre, de azok még időben kitértek előle. Chris éppen a saját tőrével szúrt le egyet. A túlerő fogyatkozni látszott, de úgy tűnt, nem adják fel egykönnyen. Az egyik démon egy végzetesnek tűnő energiagömböt készített elő és Wyatt felé lőtte, aki éppen háttal állt neki, így könnyű célpontot nyújtott. Chris azonban észrevette a veszélyt és mielőtt még az elérte volna bátyját, nekiugrott és leteperte a földre. A gömb a fa törzsét találta el, ami az erő hatására kidőlt, majdnem a kicsi kunyhóra.
A ricsajra Melinda is kilépett a „harcmezőre”, ahol Wyatt éppen egy energiagömböt hatástalanított, Chris pedig egy támadás elől teleportált a támadója mögé. Az ős lába földbegyökerezett. Nem a démonok miatt,hisz már annyit látott belőlük. Nem, az döbbentette meg, hogy a két vendége varázserő birtokában van.
Wyatt éppen az utolsóval végzett, amikor a két testvér észrevette a nőt.
- Opsz… - bökte ki Chris az első szót, ami eszébe jutott – Hát ez nem jó…
Melinda válasz helyett dühösen odarohant és fenyegetően felemelte a kezét.
- Egyetlen rossz mozdulat és mindkettőtökkel végzek!
- Melinda… - kezdte Wyatt a magyarázkodást – Mi nem azok vagyunk, akiknek hiszel.
- Vettem észre!
- Az igazat akarod tudni? – kérdezte kicsit félve a választól Wyatt, mire Melinda azonnal bólintott. – Na jó… Mi a segítségedre siettünk, mert… - kezdte el mondani Wyatt a rögtönzött mesét, úgy ahogy ezt öccse szokta tenni.
- Az igazság az, hogy mi a jövőből kerültünk ide – lépett elő Chris. Wyatt utolsó gondolata lett volna az, hogy pont ő fogja elmondani ilyen nyíltan az igazat. – Nem szándékosan jöttünk, csak egy véletlen műve az egész. Abban biztos lehetsz, hogy nem akarunk ártani!
Úgy tűnt meggyőzte Melindát a rövidített változat, mivel az arcára kiült a mérhetetlen döbbenet és zavarodottság.
- Miből gondolod, hogy hiszek nektek?
- Tedd, amit jónak látsz…
Néma csönd következett. Melinda átgondolta még egyszer a dolgot. Amikor végre kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, mindig meggondolta magát és visszaesett ugyanabba a mély gondolkodásba. Nem tűnnek gonoszoknak, de akkor miért nem mondták el, hogy ők is boszorkányok? Viszont, ha ők rosszat akarnának, már rég megölhettek volna. De lehet, hogy csak azt akarják, hogy megbízzak bennük…
- Rendben! – kezdte a mondandóját lassan, megfontoltan – Hiszek nektek, de ez nem azt jelenti, hogy meg is bízom bennetek.
A fiúk megkönnyebbülten bólintottak.
- Most pedig meséljetek el mindent a legelejétől kezdve. Gondolom akkor ti voltatok azok, akik ezt tették az emberekkel.
- Ezt egy nyugodtabb helyen kéne megbeszélnünk… - nézett körül feszélyezetten Wyatt.
- Akkor menjünk a házba – invitálta őket be Melinda.
Elsétáltak a kidöntött fa mellett, ami az iménti csatára emlékeztette őket. Benyitottak a nyugodt kunyhóba, ami pont az ellenkezőjét tükrözte az udvarnak. Körbe ülték a négyszögletű asztalt és a két fiú töviről hegyire elmesélt mindent, kivéve azt az apró részletet, hogy ők maguk Melinda leszármazottai. A hangulat egyre jobban megnyugodott. Már a fagyos tekinteteket sehol sem lehetett látni. Mikor a mesélésben ahhoz a részhez értek, amikor Chris kinyitotta a medált, a nő arca elkomorult.
- Mi az? Tudsz valamit erről az alakról?
Melinda csak sóhajtott egyet, majd nehézkesen és bűnbánóan válaszolt.
- Ő valószínűleg Matthew Tate volt. – kezdte a beszámolóját, ám itt elakadt. A hirtelen feltörő érzelmek nem engedték megszólalni. A hit, a szerelem, a csalódás és végül a düh. Beszéltek helyette a szemeiben felgyülemlő könnycseppek. – Ő volt életem szerelme…- lágyult el visszagondolva a múltra, majd hirtelen megkeményedett az arca – De elárult engem! Kiderült, hogy egy warlock, aki csupán az erőmre pályázott. Előbb rájöttem a dologra, így még sikerült bezárnom őt egy medálba, hogy ne ártson többet senkinek… Valószínűleg azt nyitottad ki te, Chris.
A történetet általános döbbenet követte. Rémlett valami a fiúknak, mintha az anyjuk mesélt volna hasonlót, de így, Melinda szájából hallani ezt, teljesen más volt. Sajnálták a nőt, de nem ragadhattak le itt. Tovább kellett keresni a megoldást, és minél előbb haza kellett jutniuk.
Az elnyűtt ajtón kopogtattak. Melinda gyorsan letörölte könnyeit, majd egy mosolyt próbált erőltetni. Kinyitotta az ajtót, és beengedte az érkezőket. Cameron és Prudence lépett be az ajtón. Arcuk elnyűtt volt. Ahogy beértek, azonnal dőlni kezdett Cameronból a szó, észre sem véve a két fiút.
- Muszáj volt idejönnünk, a démonok úgy megszaporodtak, hogy alig bírunk velük. Igazad volt, az emberek már tőlük sem félnek, sőt, tisztelik őket! – le akart huppani az egyik székre, és csak ekkor vette észre a döbbent fiúkat. – Hoppá! Ezt nem kellett volna előttük mondanom, igaz?
- Semmi baj, Cameron. Emlékszel, amikor azt mondtad, biztos jó az, aki ezt csinálta? Ők azok! Ők mondtak el egy igézetet, hogy visszamehessenek az ő idejükbe, de félresikeredett.
Cameron csak hebegett, egyszer a fiúkra, egyszer pedig Melindára nézve. Nem tudta elhinni barátnője komolyan mondja-e, vagy csak viccel.
- Segítenünk kell nekik, Cameron!

Előző                                      Következő