Véleményed

1. Fejezet:
Léptek zaja verte fel a Pokol jéghideg csendjét. A kihalt folyosókon egy vörös hajú, fekete ruhás ördöglány lépdelt egy hatalmas kapu felé. Itt megállt, hosszú, hegyes végű farkát dereka köré csavarta, majd a kilincs után nyúlt. A hideg fém érintésétől megborzongott, bár az is lehet, hogy csak a mellette elsüvítő jeges szél volt az oka, de végül magabiztosan belépett a homályba burkolózó terembe.

-         Hívattál? – kérdezte, közben pedig hátra dobta előrelógó tincseit, amik eddig eltakarták apró, szintén hegyes szarvait.

-         Van számodra egy érdekesnek ígérkező feladatom – hallatszott előtte a sötétből egy hang, amitől a lány apró szürke szárnyai akaratlanul is megrebbentek.

-         És mi lenne az? Vagy azt várod, hogy találgassak?

-         Szemtelen, mint mindig. – állapította meg a hang, majd a lány várakozó köhintésére folytatta – egy kis angyalkát küldenek a Földre. Ki kell deríteni, hogy mi is a feladata, és megakadályozni. Természetesen.

-         Hmm… addig sem unatkozom. – mondta elgondolkodva, majd bólintott – Rendben.

-         Akkor indulj.

A lány meghajolt és egy füstfelhő kíséretében eltűnt a teremből, és a Pokolból.

                                                     *          *          *          *

-         Madárcsicsergés. – ez volt az első, amit felismert. Egy fa alatt feküdt. Hosszú szőke haja összegabalyodott, és fehér ruhája is összekoszolódott. Egy ideig csukott szemmel gondolkozott, hogy vajon mit kereshet egy erdőben. Lehet, hogy itt van az, akinek segítenie kell? Ezen a gondolaton felélénkülve ki akarta tárni hosszú tollú hófehér szárnyait, de rá kellett jönnie, hogy azokat még a Mennyországban eltüntették a glóriájával együtt.

-         Akkor marad a séta – sóhajtott, és felállt. Megigazította haját és ruháit, majd a fák között ingázva elindult.

Mire kiért az erdőből segített egy nyuszi családnak kiszökni a vadászok csapdájából és ellátta egy szarvas sebeit. Innen a város felé vette az útját, hogy megkeresse az igazi feladatát, bármi is legyen az.

                                                     *          *          *          *

A városban este is rengeteg ember rótta az utcákat. Fiatalok mentek bulizni, moziba, vagy bárhova ahova kedvük volt. Az egyik macskaköves zsákutca sarkában hirtelen fekete köd jelent meg, amiből egy vörös hajú, szürke szárnyas, ördögszerű lány lépett elő. A lány lehajtott fejjel állt, mintha még most is épp meghajolna. Végül lassan felegyenesedett és kinyújtotta tagjait. Kezét összekulcsolta a levegőben, farkát kitekerte és vígan meglengette, szárnyaival pedig csapdosott párat. Persze az apró szárnyak nem bírták felemelni a lányt, de nem is ez volt a lényeg.

- Most pedig legyünk kissé emberibbek – indítványozta magában, és elkezdett az átalakulására koncentrálni. Szürke szárnyait és szarvait eltüntette, de farkától nem szívesen vált meg. Ez az egyetlen rossz volt a földi feladatokban. Már úgyis eléggé hozzászokott, hogy a villás farok körülötte kalimpál, itt viszont valószínűleg őrültnek, vagy űrlénynek nézték volna, ha meglátják így. Szóval el vele. Nagy szívfájdalom közepette a csapkodó farkincát is eltüntette. Ezzel kész is volt. Végignézett magán. Külsőre minden rendben volt. Egy átlagos 16 évesnek nézett ki, bár talán egy kicsit túl magas volt, de ezt is megoldotta. Talán egy kicsit túlságosan is jól.

-         És most a ruha. – jelentette ki – de mégis milyet?

Még gondolkodott egy darabig, majd „alkotni" kezdett. Egy fekete pólót kreált, amin mintának egy tűzvörös, szürke szárnyas, szarvas szívet.

-         Ha szív lennék én is így néznék ki. – gondolta elégedetten – de valami még hiányzik.

Itt hátra is akart nyúlni saját farka után, de aztán rájött, hogy azt már eltüntette, így már csak fölsőre felkerülő háromszög alakú heggyel felszerelt farkat nézhette meg. Elvigyorodott, majd a nadrágra koncentrált. Egy sima csípőfarmer láncos övvel. És egy fekete tornacipő.

-         Tökéletes. Már tényleg csak egyvalami van. – ezzel egy vékony ezüstlánc jelent meg a nyakában ugyanolyan szívvel, mint ami a pólóján is volt. Ezzel végleg készen állt. Megsimította a medálját és kisétált a forgalmas utcára.

-         Ez a hely kész felüdülés ahhoz az üreges jégcsaphoz képest… - ez a kijelentés a Pokolra vonatkozott, ott ugyanis a közhiedelemmel szemben nem, hogy meleg volt, hanem egyenesen fagyos volt az idő. Persze volt olyan része a Pokolnak, ahol a kárhozatra ítélt lelkek örök tűzben égtek, de a legtöbb helyen csontig hatoló hideg volt. A városban viszont kellemes idő uralkodott. A nap lassan leereszkedett, de még ilyen lenge öltözetben sem fázott.

-         A Föld a legjobb nyaralóhely. – állapította meg – Kár, hogy csak pár nap, maximum egy hét aztán vissza a megszokott unalomba.

Ezeken gondolkozva, zsebre tett kézzel sétált végig az utcákon és megtervezte, hogy holnap hogyan keresi meg az angyalkáját.

Léptek zaja verte fel a Pokol jéghideg csendjét. A kihalt folyosókon egy vörös hajú, fekete ruhás ördöglány lépdelt egy hatalmas kapu felé. Itt megállt, hosszú, hegyes végű farkát dereka köré csavarta, majd a kilincs után nyúlt. A hideg fém érintésétől megborzongott, bár az is lehet, hogy csak a mellette elsüvítő jeges szél volt az oka, de végül magabiztosan belépett a homályba burkolózó terembe.

-         Hívattál? – kérdezte, közben pedig hátra dobta előrelógó tincseit, amik eddig eltakarták apró, szintén hegyes szarvait.

-         Van számodra egy érdekesnek ígérkező feladatom – hallatszott előtte a sötétből egy hang, amitől a lány apró szürke szárnyai akaratlanul is megrebbentek.

-         És mi lenne az? Vagy azt várod, hogy találgassak?

-         Szemtelen, mint mindig. – állapította meg a hang, majd a lány várakozó köhintésére folytatta – egy kis angyalkát küldenek a Földre. Ki kell deríteni, hogy mi is a feladata, és megakadályozni. Természetesen.

-         Hmm… addig sem unatkozom. – mondta elgondolkodva, majd bólintott – Rendben.

-         Akkor indulj.

A lány meghajolt és egy füstfelhő kíséretében eltűnt a teremből, és a Pokolból.

                                                     *          *          *          *

-         Madárcsicsergés. – ez volt az első, amit felismert. Egy fa alatt feküdt. Hosszú szőke haja összegabalyodott, és fehér ruhája is összekoszolódott. Egy ideig csukott szemmel gondolkozott, hogy vajon mit kereshet egy erdőben. Lehet, hogy itt van az, akinek segítenie kell? Ezen a gondolaton felélénkülve ki akarta tárni hosszú tollú hófehér szárnyait, de rá kellett jönnie, hogy azokat még a Mennyországban eltüntették a glóriájával együtt.

-         Akkor marad a séta – sóhajtott, és felállt. Megigazította haját és ruháit, majd a fák között ingázva elindult.

Mire kiért az erdőből segített egy nyuszi családnak kiszökni a vadászok csapdájából és ellátta egy szarvas sebeit. Innen a város felé vette az útját, hogy megkeresse az igazi feladatát, bármi is legyen az.

                                                     *          *          *          *

A városban este is rengeteg ember rótta az utcákat. Fiatalok mentek bulizni, moziba, vagy bárhova ahova kedvük volt. Az egyik macskaköves zsákutca sarkában hirtelen fekete köd jelent meg, amiből egy vörös hajú, szürke szárnyas, ördögszerű lány lépett elő. A lány lehajtott fejjel állt, mintha még most is épp meghajolna. Végül lassan felegyenesedett és kinyújtotta tagjait. Kezét összekulcsolta a levegőben, farkát kitekerte és vígan meglengette, szárnyaival pedig csapdosott párat. Persze az apró szárnyak nem bírták felemelni a lányt, de nem is ez volt a lényeg.

- Most pedig legyünk kissé emberibbek – indítványozta magában, és elkezdett az átalakulására koncentrálni. Szürke szárnyait és szarvait eltüntette, de farkától nem szívesen vált meg. Ez az egyetlen rossz volt a földi feladatokban. Már úgyis eléggé hozzászokott, hogy a villás farok körülötte kalimpál, itt viszont valószínűleg őrültnek, vagy űrlénynek nézték volna, ha meglátják így. Szóval el vele. Nagy szívfájdalom közepette a csapkodó farkincát is eltüntette. Ezzel kész is volt. Végignézett magán. Külsőre minden rendben volt. Egy átlagos 16 évesnek nézett ki, bár talán egy kicsit túl magas volt, de ezt is megoldotta. Talán egy kicsit túlságosan is jól.

-         És most a ruha. – jelentette ki – de mégis milyet?

Még gondolkodott egy darabig, majd „alkotni" kezdett. Egy fekete pólót kreált, amin mintának egy tűzvörös, szürke szárnyas, szarvas szívet.

-         Ha szív lennék én is így néznék ki. – gondolta elégedetten – de valami még hiányzik.

Itt hátra is akart nyúlni saját farka után, de aztán rájött, hogy azt már eltüntette, így már csak fölsőre felkerülő háromszög alakú heggyel felszerelt farkat nézhette meg. Elvigyorodott, majd a nadrágra koncentrált. Egy sima csípőfarmer láncos övvel. És egy fekete tornacipő.

-         Tökéletes. Már tényleg csak egyvalami van. – ezzel egy vékony ezüstlánc jelent meg a nyakában ugyanolyan szívvel, mint ami a pólóján is volt. Ezzel végleg készen állt. Megsimította a medálját és kisétált a forgalmas utcára.

-         Ez a hely kész felüdülés ahhoz az üreges jégcsaphoz képest… - ez a kijelentés a Pokolra vonatkozott, ott ugyanis a közhiedelemmel szemben nem, hogy meleg volt, hanem egyenesen fagyos volt az idő. Persze volt olyan része a Pokolnak, ahol a kárhozatra ítélt lelkek örök tűzben égtek, de a legtöbb helyen csontig hatoló hideg volt. A városban viszont kellemes idő uralkodott. A nap lassan leereszkedett, de még ilyen lenge öltözetben sem fázott.

-         A Föld a legjobb nyaralóhely. – állapította meg – Kár, hogy csak pár nap, maximum egy hét aztán vissza a megszokott unalomba.

Ezeken gondolkozva, zsebre tett kézzel sétált végig az utcákon és megtervezte, hogy holnap hogyan keresi meg az angyalkáját.

Következő