Alice - Túlvilági történetek

Véleményed

A Wendigo 1. rész

(Új szereplő:
Emily Brown                 Kardos Dorottya)

 Samantha egyik pillanatban még székhez kötözve, holtfáradtan, éhesen, szomjasan ült. Aztán minden sötétbe borult. Az ébredés nem volt valami kellemes. A feje, akarja.... az egész teste fájt. Alig birt megmozdulni, kinyitotta a szemét. Kórházi ágyban feküdt, kezén bilincs.
- Mi a franc.... - kezdte a szokásos káromkodás sorozatát. - na várjunk csak egy kicsit!
Most jött rá, hogy mi is történhetett. A két idegen behozta a kórházba, itt azonosították, hívták a rendőrséget, és most itt fekszik magatehetetlenül. Legalábbis ezt feltételezte. A hajában volt egy hullámcsat, azzal kiszabadította a magát. Az infúziótól is megszabadult gyorsan. Kikapcsolta a gépeket, amik hangos csipoásba kezdtek.  Megkereste a ruháit, felöltözött, majd színészi ügyességgel távozott. Amint kiért az épületből, keresett egy gyorskajáldát. Kicsit sem volt feltűnő: ruhája véres és piszkos, vállánál a golyó bemenete díszítette a fölsőjét, ami meg volt spékelve egy szép kötéssel. Rendelt egy jó nagy adag sültkrumplit, kólát + 2 hamburgert. Egy kézzel próbálta a helyére vinni.
- Ilyen nincs, már megint te!
- Te, hogy kerülsz ide?
Samantha fordult volna a macskaügyességgel felemelt tálcával, amikor a rejtélyes idegen nekiütközött.
- Oda az ebédemnek, ezt, hogy képzeled?
- Én? Te nem figyeltél, és most velem jössz, beszédem van veled.
- Hogyan kérem? 1 nem megyek veled sehova, 2 nem akarok ezek után veled beszélni, 3 feladtál a rendőröknek, hogy képzelted ezt?
- Normális vagy? Gyere már! - mondta Dean és kiráncigálta a kecsappal eláztatott lányt. - 1 dehogynem jössz, 2 én mentettelek meg és még egy köszönömöt sem kaptam, 3 nem mi adtunk fel a rendőröknek.
- De ha nem visztek be...
- Ha nem tesszük akkor meghalsz.
- Ez hazugság!!!! Voltam már rosszabbul is.
- Vitázhatnánk is, elrabolhatnálak, vagy akár önszántadbl is jöhetsz.
- Hú, de negy a választás. Azt hiszem a 4. döntést választom, azt, hogy most elhúztam innen, mert vár rám valaki.
- Mégis ki?
- SKH, ha nem értenéd: semmi közöd hozzá!
- Oké akkor csak menj a magad feje után.
- Na végre felfogtad, köszönöm.
Samantha elsétált, nagyon dühös volt a srácra. Azonnal a motelhez sietett, elkérte a kulcsot.
- Biztos jól van kisasszony.
- Igen, biztos.
Felrohant a lépcsőn, összepakolt. Egy táskát vett fel a jó vállára, a másikat a sérült kezével húzott, a harmadikat pedig maga előtt rugdosott. Amint így haladt a folyosón ismerős illat megcsapta az arcát, kinyillt az egyik ajtó és egy kéz beráncigálta a szobába.
- Jó lesz, ha befejezed a leskelődést utánnunk!
- Még, hogy én! Szerintem te követsz. - vágott vissza a lány.
- Ez nem ......
- Elég Dean, hagyd már szóhoz jutni, Samanthát.
- Te meg honan tudod a nevem?
- Egy kicsit utánna néztem, gondoltam felkészülök egy kicsit. - mosolygott a fiatalabbik srác és elvette a lánytól a táskákat.
- Te is az alakmásoló miatt jöttél?
- Igen, és ezt kitől tudod?
- Egy Bobby Singer nevű ipsétől.
- Ismered Bobbyt?
- Persze, apánk barátja. Nem akarsz leülni?
- Nem, köszi.
Dean csak állt az ajtónak támaszkodva és figyelt, hátha kiderül még valami.
- És most hová tartasz?
- Már annak is ott mondtam,  -bökött az újával Dean felé. - semmi közötök hozzá.
- Oké, csak segítei akarunk.
- Nem kell a segítségetek! Elengedtek végre?
- Igen. - monta Sam.
A lány kisétált a szobából a hátizsákjaival együtt pont úgy, ahogy érkezett. Kijelentkezett. Megkereste a kocsiját, még mindig ott állt a parkolóban. Beszállt, fáradt volt, a szemei magktól lecsukódtak. Legalább 3 óráludt, arra ébredt fel, hogy egy alak beszállt a kocsába.
- Segítened kell! - kezdte. - Emma bajan van.
- Te ki vagy?
- Egy jó barát, aki meg akarja menteni a testvéredet a halál markából. 35-111
Amint ezt befejezte kiszállt kocsiból. Samantha nem tudta, hogy ez csapda vagy sem, de egyben biztos volt, Emma ott van, és segítenie kell neki.
Emma középmagas termetű, barna, göndör hajú. Imádta a vagány cuccokat. Karcsú alakja miatt akármit felhúzhatott. Kedencei: egy fűző, ami fekete szíben pompázott és egy bőrmellény, ami a mai divat szerint készült, ami azt jelentette, hogy feszülős és rövid volt. Amikor útnak indult (gyalog, mivel Bobbynak nem volt működő autója, Samantha meg nem akarta odaadni neki) farmert, tornacipőt és egy piros, kockás inget viselt. Megérkezett a kijelölt helyre, nem talált ott senkit. A táborhely lerobbant volt, a sátrakat karmolásnyom díszítette, minden véres volt. Legalább 1 héten át kereste a lényt, de nem talált semmit. Már kezdte feladni. A következő reggel valami mocorgott az egyik bokorban. Odament jelzőpisztollyal, de csak egy nyúl volt. Amint el akart indulni egy csontos állatszerű lény ráesett a hátára. A világ elsötétült.

Saméknél:

- Na milyen voltam? - kezdte Dean.
- Briliáns. Sikerült rárakni a táskájára?
- Igen.
- Akkor mindjárt megnézem, hogy merre van.
Eközben Samantha elindult a megadott hely felé. Emma egy barlangban ébredt fel, kezei megkötözve. A plafonon egy kampó állt ki, oda volt erősítve a kötél. Gimibe beválasztották a tornacsapatba, mert ő volt a leghajlékonyabb az egész iskolában, most is csak ezt bírta hasznosítani. Körülnézett, semmi vágóeszközt nem talált. Ekkor jutott eszébe, hogy a cipőjénél a zoknijába rejtett egy bicskát. Ekezdett dölöngélni, a lábát felhúzta. Amikor úgy érezte a legnagyobb a lendülete, összekulcsolta a lábát. Épp elérte a kötelet. A jó kezével a bokájához nyult. Jól emlékezett ott találta a bicskáját. Elvágta a kötelet. A földtérés jól sikerült, talpra esett, mint a macskák. Már csak a kezét kellett kiszabadítania. Ez volt az egyik legnehezebb feladat. Ez is valahogy sikerült neki. Kivánszorgott a bányából, (régen valami olyasmi lehetett) megcsapta a friss levegő az arcát...

Előző                               Következő