Amint az épületbe értem megálltam, és lerogytam a lépcsőre. Nem hiszem el! Megcsókolt! De miért szaladtam el? Nagyon kellemes érzés volt, de mégis, ... megijedtem...; Nem sokára felálltam, és elmentem órára. Nem akartam vele találkozni, féltem, hogy félre értette az elrohanásomat.
Másnap is örömmel mentem suliba. Már előző este eldöntöttem, hogy kimegyek ebédszünetben az udvarra. Hátha ott találom. A képtől már nem kell tartanom, de mégis, látni szeretném. Annak ellenére, hogy ilyen csúnya tréfát űzött velem. A terem felé vezető úton sokan belém kötöttek, de már megszoktam. Ének volt az első órám, szeretem. De nem a tanulás miatt. Sosem veszünk semmit, csak a tanár énekel az énekkarosokkal. Egy szóval nagyszerű alkalom az események végiggondolására. Mert volt valami, amit nem értettem. Egy rendkívül gyanús részlet: régebben sosem láttam. Elképzelhető, hogy új diák, de akkor is látnom kellett volna a folyosón. Alig járnak a sulink gimi részlegébe. Mindenki ismer mindenkit. Szóval nem lehet gimis. Az óvodást is kizárom, ahhoz azért túl öreg. Tehát általános iskolás. Ami azt jelenti, hogy a legjobb esetben is idősebb vagyok nála három évvel...De álljunk hozzá pozitívan! Nagyon komoly, én meg elég éretlen vagyok, szóval talán működne... Micsoda?! Én már kb. az esküvőt tervezgetem?! Na ne!; Végül elérkezett a kicsengetés. Ashley volt a hetes, ezért nem szándékoztam megvárni. Úgy is az egész szünetet itt kell töltenie. Már majdnem kiléptem az ajtón, mikor utánam szólt:
- Figyelj Kelly! Én vagyok a hetes, de még meg kellene írnom a matek házimat. Nem akarnál nekem segíteni? -  Kérdezte ellenállhatatlan pillantással. Nem értem! Miért néz így rám?! A pasiját jobban meghatná ezzel a tekintettel. De tudja, hogy nem vagyok képes nemet mondani... Francba!
- Miben? - kérdeztem végül megadóan.
- Elfogyott a kréta...
-Ok-ok, megyek - vágtam a szavába. Kiviharzottam a teremből. Mért pont kréta? Mért nem szivacskimosás? Mehetek a suli másik felébe. És már rég elkezdődött a szünet, rohanhatok, hogy visszaérjek matekra. És át kell mennem az általános sulin. Pedig kezdtem örülni, hogy ma alig szóltak be. Mindegy. Nincs mese, kell az a kréta. Így dühöngtem magamban, miközben szédületes tempóban hagytam magam mögött a folyosókat. Már az általános iskolásoknál jártam, de a sértéseket meg sem hallottam, elfoglaltak a gondolataim. Végre, ideértem! Bekopogtam a gondnokság ajtaján, válasz híján benyitottam. Üres. Nagyszerű, megvárhatom, hogy visszajöjjön valaki. Kimentem, és a falnak dőlve vártam. Már jó ideje nem történt semmi, mikor a folyosó túloldalán Ő jött ki egy teremből. Először meglepődtem, hogy tényleg általános suliba jár, de aztán oda akartam menni hozzá. Biztosítani akartam, hogy kimegyek ebédszünetben az udvarra. Már majdnem megindultam, mikor észrevettem, hogy nem egyedül van. Egy nála alacsonyabb, szintén barna hajú és szemű fiú lépdelt mellette. Nem mertem odamenni. De a beszélgetésük kissé idehallatszott. Nem akartam hallgatózni, de a fülemet mégsem foghattam be...
- Lewis, neked bejönnek az idősebb csajok? - kérdezte az alacsony.
- Nem, dehogy! - válaszolta Ő, Lewis egy félmosoly kíséretében. - Amúgy mért kérded?
A választ már nem vártam meg, elrohantam.