Véleményed

6. Fejezet

„Már majdnem vége van a tanévnek. Ez is csak egy átlagos nap lesz. Bemegyek a suli kapuján, végig hallgatom a beszólásokat. Aztán beülök az unalmasabbnál unalmasabb óráimra. Tanulás helyett a Lewis-dolgon töprengek: „Vajon az a csók csak úgy jött neki, vagy élvezte?” Ehhez hasonló kérdéseket próbálok megfejteni. Persze ettől függetlenül nagyon haragszom rá. Azóta sem mentem ki az udvarra. És nem is fogok. Tudom, hogy keresett, de nem érdekel. Vagyis jól esett, de nem akarom, hogy megint megbántson. Azt viszont nem értem, hogy mért akart velem találkozni, ha egyszer nem is tetszem neki. Legalább Ashley egyszer az életben barátnőként viselkedett: elküldte, bár már azzal fenyeget, hogy többször nem fogja.”

- Kelly! Megtennéd, hogy egy pillanatig rám figyelsz, és teljesíted a kérésemet? – Rivallt rám a töri tanárnő. „Francba! Már megint elméláztam volna?! Mi lehetett a kérés?” Zavarodott arckifejezésem láttán a tanár elismételte a feladatot:

- Menj el a gondnokságra krétáért! Felháborító, nincs mivel írnom! – Feltápászkodtam és megindultam az ajtó felé. Már majdnem kiléptem a folyosóra, mikor utánam szólt:

- Tempósabban! Örülj, hogy nem kapsz semmit, amiért nem tudtad szünetben elvégezni a dolgodat. – Még hallottam a többiek kárörvendő nevetését, miközben becsuktam magam mögött az ajtót. Sietősen indultam az általános suli felé, nem hiányzott egy beírás. Épp eléggé lerontottam így is a jegyeimet, amióta a Lewis- dolog zajlik. „Nem is tudom, nem akarok vele találkozni, de hiányzik...” Már láttam a gondnokság fehér ajtaját, amikor hirtelen ötlettől vezérelve megálltam egy ajtó előtt. Tisztán emlékeztem: ezen jött ki Lewis azon a bizonyos délelőttön. Fülemet a nyílászáróra tapasztottam, próbáltam elcsípni a bentről érkező zajokat. Már nem emlékszem, pontosan mi vezérelt akkor, talán nem is tudtam, hogy mit teszek. Határozott mozdulattal kinyitottam az ajtót és átléptem a küszöböt. Innen már nem volt visszaút.

- Van köztetek valaki, akit Lewis-nak hívnak? – kérdeztem rákvörösen, de határozottan. Egy vékony fiúhang ütötte meg a fülem:
- Csak Lewis- bácsi – mondta tudálékosan egy szökés kissrác. Ekkor döbbentem rá, hogy a terem törpékkel van telezsúfolva, akik még a padot is alig érik föl. Elsősök lehettek, jó esetben fejlődésben visszamaradt harmadikosok. „Most már biztos, hogy lecsuknak pedofíliáért. Belezúgtam egy alsósba?! Kelly, te HÜLYE!” Az önoktatásnak egy hirtelen bevillant gondolat vetett végbe: „Lewis bácsi?!”. Hirtelen megpördültem, majdnem beleütközve valakibe. Felnéztem. Halvány mosoly jelent meg arcomon, hisz majdnem megint keresztül mentem Rajta. Ám ezúttal hamar eszméltem, rájöttem, hogy épp lógok az töriről, megzavarok egy alsós órát, és ami a legrosszabb, teljesen hülyét csináltam magamból Lewis előtt. Ebédelő társamat kikerülve kiszáguldottam a teremből.

Előző               Következő